A második csoport második szava:
ELKÖTELEZETTSÉG
AZ ELKÖTELEZETTSÉG EREJE
Amitől többet teszünk, többek leszünk
Szerző: Braun "Laller" Lajos
„Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek,
akkor a feladni nem lehet alternatíva.”
Adam J. Jackson
A házassági évfordulónk közeledtével eszembe jutott egy kényes téma. Az elkötelezettség, illetve ennek hiánya. Megosztó fogalom, főleg a
házassággal kapcsolatban. Azonban tapasztalatom szerint nem csak a privát szféránk-ban vállalunk nehezen elkötelezettséget, hanem úgy
alapjaiban az életünk egyéb területein is.
Szeretném az elején leszögezni, hogy nem kívánom a posztot a házasság intézményének a reklámjaként aposztrofálni. (Ez néhányaknak rossz
hír, sokaknak megkönnyebbülés.) Nem akarok ítélkezni ebben a kérdésben, főként, mert én magam nagyon sokáig el sem tudtam képzelni,
hogy megházasodjak. És akkor még nagyon szolidan fogalmazom meg a nősüléssel kapcsolatos korábbi ellenérzéseimet. Azonban az életem
egy pontján kötélnek álltam. Pontosabban, eljött az idő, amikor teljesen természetesnek tűnt a kapcsolatunk következő szintre emelése. Ezért
meg-kértem a párom kezét. Ez akkor nagyszerű döntésnek bizonyult. Mára pedig beigazolódott, még annál is remekebb lépést tettünk a közös
életünk összehangolása terén. Mert van abban valami, ha az ember szorosabbra húz egy köteléket. És nem egy darabka papírra, a házassági
anyakönyvi kivonatra célzok. Egy kimondott eskü, egy megpecsételt kötelezvény, hogy jóban és rosszban karöltve vagyunk, leszünk. Van jelen-
tősége, hogy nem csak együtt élünk, hanem kinyilvánítjuk az elköteleződésünket a másik iránt.
Ám valahogy a mai, modern világban ez kuriózum. Nem divat elköteleződni, nem illik bele a fejlett világképünkbe. Kicsit olyan, mintha azt a
szemléletet vallanánk magunkénak, amelyet Robert De Niro bűnöző figurája a Szemtől szemben című filmben: "Nem lehet semmi az ember
életében, amit ne tudna egy pillanat alatt hátra hagyni, amikor a zsaruk befordulnak a sarkon." Mindenünk csereszabatos, eldobható,
otthagyható. Egyetlen dolgot nem tudunk lecserélni, az életünket. Az író Anatole France nem mai, mégis naprakész megfogalmazásában;
„egyesek nem tudnak mit kezdeni ezzel a rövid, e világi életükkel sem, és mégis egy másik, örökké tartó életre vágyakoznak”.
Ha kétségeink lennének, miért nem vagyunk eredményesebbek, sikeresebbek, vizsgáljuk meg, hányadán is állunk ezzel az elkötelezettség
kérdéssel. Láthatjuk, hogy az emberek jó része, a munkában is ímmel-ámmal teszi a dolgát. Soha nem ad bele apait, anyait. A munkát
pénzkeresetnek tekinti, szükséges rossznak. Ennek függvényében, lévén mindig a legkisebb ellenállás felé megyünk, egy munkahelyen például
a fő cél, a lehető legkevesebb energia befektetéssel dolgozni a pénzünkért. Egy aranyköpés szerint: a munkahelyen csak két ember elégedett a
fizetéssel. A főnök az alkalmazottéval, az alkalmazott pedig a főnökével.
A sikertörténeteket feldolgozó filmek középpontjában rendszerint egy fickó áll, aki tehetséges, okos, szép, vagy ilyesmi, és aki elhatározza,
megvalósítja az álmát. Elindul az úton, általában segítőt is kap maga mellé, egy idősebb mentor képében, majd jönnek a nehézségek, melyek
megállítják. Ekkor ő majdnem feladja, de jóakarója, egy Oscar jelölést érő monológgal lelket önt belé, amely után feláll és megszerzi, amit
akar. Hogy ezt mennyire utáljuk és szeretjük is egyszerre. Utáljuk, mert tudjuk, mindig happy end a vége. És szeretjük, mert ilyenkor picit úgy
érezzük, mi is lehetnénk ez a fickó. És valóban lehetnénk. Ha elköteleznénk magunkat, úgy igazából valami mellett. Csak döntögetünk, hogy
változtatunk és továbbhaladunk, de aztán félbehagyjuk a nyelvtanulást, a tanfolyamot, vagy bármi egyebet. A különbséget az elkötelezett-
ség adja.
Miért nem köteleződünk el? Íme, néhány indok, hogy miért nem:
Félelem az adott szó betartásától. Olyan ez, mint a célállítás. Ha vállalunk valamit, és nem teljesítjük, nem tudjuk teljesíteni; kudarcként,
kellemetlen élményként éljük meg. Ezeket szeretjük elkerülni.
A kötelezettség korlátozza a szabadságunkat. Úgy véljük, ha lekötjük magunkat, szorosabbra fűzünk egy köteléket, akkor a saját személyes
életterünk csorbul. Vállalásaink lesznek, kötöttségek, amelyek kevesebb önállóságot, szabad választást biztosítanak a számunkra.
Ha gond van, könnyebben léphetünk le, ki. Probléma esetén csökkenthetjük a felelősség érzetünket, bűntudatunkat. Mondhatni angolosan
távozunk egy szituációból, egy kapcsolatból.
És mit nyerhetünk, ha úgy döntünk, elköteleződünk?
Teljesen egyértelművé válik az álláspontunk. Tisztán megmutatkozik a vállalásunk, a hozzáállásunk, a hovatartozásunk, magunk és mások
számára is. Átlátható és egyértelmű lesz a helyzetünk és a tetteink. Egyszerűvé válik viszonyulni hozzánk.
Felszabaduló energiák. Pontosan tudjuk, mire kell összpontosítanunk, legyen szó munkáról vagy kontaktusról. Több kreatív ötlet,
produktivitás, nagyobb vehemencia, mélyebb átélése és megélése a cselekvésünknek, a mindennapjainknak.
Támogatáshoz jutunk. Az elkötelezett embert könnyű pártfogolni, mert nyilvánvalók a szándékai. Azonos érdekek, vélemények, értékek
találkozásakor, kézenfekvő módon támaszkodhatunk más személyek szimpátiájára, patronálására, segítségére.
Amikor elköteleződünk rendszerint két dolog szokott történni. Az egyik, hogy nem várt akadályok bukkannak fel, mintegy próbára téve az
elszántságunkat. Megmérettetünk és kapjuk az ívet rendesen. A másik, hogy egyszerre minden összeáll. Megjelennek az életünkben azok az
előrelendítő tényezők, személyek, lehetőségek, amelyek tovább visznek az utunkon. Bármelyik is esik meg velünk, azt jelenti, jó úton vagyunk,
tartsunk ki, haladjunk tovább. Tegyük le a voksunkat a kapcsolatunk, a munkánk, karrierünk, céljaink mellett, és ne nézzünk hátra, ne
tekingessünk jobbra, balra. A kapcsolatunk erősebbé válik, a munkánk élvezetesebbé, a karrierünk gyümölcsözőbbé, a céljaink elérhetőbbé.
Elköteleződésünk sokszorosan megtérülő értéket teremt a saját és környezetünk részére is.
Legyünk értékesebbek, éljünk értékesebben!
És akkor következzék az, amit megint nem tudtam kihagyni:
SZERESD A LEHETŐSÉGET
Valaki azt mondta, hogy szeretned kell a munkát, amit végzel, de ez nem szükségképpen igaz. Az az igazság, hogy szeretned kell a lehetőséget.
A lehetőséget arra, hogy felépítsd az életedet, a jövődet, az egészségedet, a sikeredet és a vagyonodat. Lehet, hogy nem szeretsz mások
ajtaján kopogni, de szereted a lehetőséget, ami az ajtó mögött várhat.
Például egy fickó azt mondja: "Árokásással foglalkozom. Szeretnem kell az árokásást?" A válasz: "Nem, nem kell szeretned az árokásást, de ha
ez a sikerhez vezető létra első foka, mondd azt: örülök, hogy valaki lehetőséget adott arra, hogy árkot ássak, és olyan jól fogom csinálni, hogy
nem sokáig leszek itt."
Lelkesíthet az, hogy találtál valamit, még ha az elején hibákat is csinálsz, és még ha kicsit kellemetlen is megtanulni valamit, amit korábban
még nem tettél. Nem kell szeretned, csak meg kell tanulnod értékelni. Értékelni a hazád, a lehetőséget, és értékelni az embert, aki a jó hírt
hozta neked, aki megtalált.
Értékeld az embert, aki hitt benned, még mielőtt te hittél volna magadban, értékeld az embert, aki azt mondta: ha én meg tudom csinálni, te is
meg tudod.
Ha átveszed az új lehetőséggel járó feladatokat, hamarosan látni fogod, hogy nő az önbizalmad, hogy szkeptikusból hívővé válsz. Mihelyt
személyesen is az emberek közé mégy, és beszélsz velük, rájössz, hogy ez az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Minden új emberen, akivel
találkozol, elgondolkodsz: ki lehet ő? Szinte bárki! Talán egy életre szóló barát. A következő ember lehet az ajtó a visszavonulásra. A következő
ember lehet a kollégád hosszú évekre. Nagyszerű dolog! És néha az elején, amikor elkezdjük, még nem is tudjuk, mennyire nagyszerű lehet.
Tehát, mielőtt feladnád vagy elmenne tőle a kedved, ne feledd, hogy minden siker alapja a hosszú távú elkötelezettség, a hit, a fegyelem, a
hozzáállás, és még egy néhány mérföldkő útközben. Lehet, hogy nem tetszik az a kő, amely mellett most vagy, de biztos, hogy ez is egyike
azoknak a mérföldköveknek, amelyek a siker felé vezető utat szegélyezik.
A sikeredre,
Jim Rohn
Vége ennek a leckének is, jöhet a következő, egyben a harmadik szó?